Kedves egykori, és remélhetőleg jövőbeli SZÉP Kihívás résztvevők!

Május 6-án újfent elkövetkezik idei évetek egyik leghosszabb napja, immár negyedik alkalommal indítjuk el több mint kétszáz kilométeres útjára kerékpáros teljesítménytúránkat. A hivatalos kiírást hamarosan közzétesszük, illetve a nevezési felületet is megnyitjuk, erről kaptok majd értesítést is.

Az útvonal valószínűleg nem változik a tavalyihoz képest, illetve a legtöbb dologban igyekszünk az előző évben megszokott önmagunkat utánozni. Egy nagy különbséget mégiscsak észre fogtok venni, de reményeink szerint ez nem tántorít el titeket az eseménytől. Mi is tipródtunk rajta eleget, de végül a józan megfontolás győzött, miután saját magunk is látjuk, oly mértékben kinőtte magát a SZÉP Kihívás, hogy óhatatlanul is túllépett azokon a kereteken, amiket annak idején meghatároztunk a számára.

A takaró alól sok testrészünk kilóg, de talán a legfontosabb, hogy az esemény lebonyolításában részt vevő mintegy negyven segítő ez idáig gyakorlatilag teljesen ingyen látta el a feladatait, és nem tudjuk nem észrevenni, hogy egy teljes napi megfeszített munkájukért két péksütemény, meg három csoki nem túlzottan nagylelkű ellenszolgáltatás. Felmerülnek persze egyéb anyagi jellegű kérdések is, de talán ez a legsürgetőbb, ennek a kezelésére kellett leginkább megtalálnunk a megoldást.

Ezer forintos nevezési díjban állapodtunk meg végül, mellyel remélhetőleg még nem sérül a hozzáférhetőség, épp ezért az is elhatározásunkká vált, hogy a jövőben is maximum ilyen nagyságrendű költséghozzájárulást kérünk, a SZÉP Kihívás sosem szeretne üzleti tevékenységgé, nyereségtermelő vállalattá válni.

Szerettem volna, ha ti is bepillantást nyertek ennek a döntésnek a hátterébe, épp ezért bízok abban, hogy soraim nem hatottak magyarázkodásnak. Na meg abban is bízok, hogy május 6-án minél többetekkel találkozni fogunk.

Üdvözlettel: Barna Imre, Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.