Szeretnénk meghívni soron következő rendezvényünkre, ahol tagjaink bemutatják tevékenységeiket, ezzel kapcsolódási pontot kínálva a téma iránt érdeklődőknek.
A Magyarországi Agroökológia Hálózat Egyesület – MAHE – rendezvénysorozatot indított Agroökológiai Napok címen az Egyesület alapszabályi célja szellemében.
Első eseményünket Kecskeméten 2024. november 24-én rendeztünk meg. Ezt a munkát a 2025-ös évben is folytatjuk.
“Az egyesület célja összekötni és megerősíteni az agroökológiával foglalkozó embereket és szervezeteket. Találkozási pontot képezni a tudástermelő és tudásmegosztó közösségünknek. Hosszú távú célunk, hogy a közös munkán és mozgalomépítésen keresztül elősegítsük a hazai agroökológiai átalakulást, az
élelem-önrendelkezés megvalósítását, és együtt tegyünk azért, hogy egy társadalmi, gazdasági és természeti szempontból egyaránt fenntartható mezőgazdasági termelési, feldolgozási és elosztási rendszer jöhessen létre Magyarországon.”
Program:
9:30-10:00 Regisztráció
10:00-10:30 Balogh Lili – Klímanagykövetként az agroökológiában
10:30-11:00 Allacherné Szépkuthy Katalin – Agroökológiai és a szabályzók. Támogatnak vagy korlátoznak?
11:00-11:30 Kőváriné Dr. Bartha Ágnes – Volt egyszer egy Homokhátsági célprogram -eredmények és tanulságok
11:30-13:00 Műhelymunka: Érdekképviseleti módszerek, lehetőségek, javaslatok és vélemények
13:00-14:00 Ebédszünet
14:00-16:00 Mendly Dorottya és Mihály Melinda facilitálásával Műhelymunka: Részvételi térképezéssel az élelem-önrendelkezésért
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A rendezvény támogatója az Emberség Erejével Alapítvány az Emberség Erősödő Civil Közösségek (ECK) kapacitásfejlesztő támogatási program, Inkubátor alprogramja keretében valósul meg.
Eseményeink
Itt a tavasz, nyakunkon a húsvét, a Kecskeméti Szatyor Bevásárlóközösség kitárja kapuit a minőségi...
2025. 04. 01. kedd, 16:30- 18:00 Eszter környezetgazdálkodási agrármérnök, biológiai...
Szeretnénk meghívni soron következő rendezvényünkre, ahol tagjaink bemutatják tevékenységeiket...
„A betegség a belekben kezdődik”. Sokan hallottátok már ezt a mondatot, de hogy mit is...
2025 március 7. péntek 19:30-21:30 A Magánykiadás – felolvaSHOW című előadás egy versekre...
Változtasd meg örökre a kerted, teremts Ehető Kertet! Kedves kertészek és kertészkedni...
A HOMOKTÓL AZ ÉLŐ KERT FELÉ… 2025 március 4. 16:30-18:00 Márciusi klub alkalmunk meghívott...
Számunkra is felemelő leírni, de idén 12. alkalommal kerül megrendezésre Kecskemét városában a...
Gyertek és ismerjétek meg őt, illetve tanuljatok tőle, hogyan kezdjetek otthon, kicsiben...