Kamra – Ökokör – a KöZöSben péntekenként

When

október 15., péntek - november 26., péntek    
20:00

 

 

 

Szeretsz finomakat enni, és szívesen fedeznél fel új, egészségesebb, zöldebb alapanyagokat?

Tudatosan főzöl, de még van min változtatnod?

Érdekel a vega, vegán, irány vagy a hulladékmentes konyha?

Akkor légy tagja egy tudatos közösségnek velünk, gyere az Ökokör Kamrába!

Az Ökokör Kamra célja, hogy közösen, együtt gondolkodva és egymástól tanulva tegyünk apró lépéseket egy zöldebb étkezés felé. Mindig figyelembe véve azt, ahol épp tartunk, reális célokat tűzve magunk elé lehetőségeinkhez mérten. A csoport az étkezésre, az alapanyagokra, főzésre fókuszál, a háztartásvezetés további aspektusait most nem érintjük.

Terveink szerint hat alkalommal fogunk találkozni személyesen, ahol az ismerkedés mellett 4 nagy témát dolgozunk fel közösen gyakorlati szemléletben: az élelmiszer és egészség, hulladék, klímaváltozás, illetve közösség közötti kapcsolatot, majd végül a zárótalálkozón egy kis ünnepléssel nézünk vissza a közösen elért sikereinkre. Beszélgetünk, tanulunk, mérünk, megvalósítunk, változtatunk.

Az egyes alkalmak időtartama kb. 2-2 óra lesz.

Az első találkozóra 2021. október 15-én, pénteken 18 órakor kerül sor.

A további dátumok október 22. november 5., 12.,19. és 26.

A találkozón a részvétel ingyenes, támogatást szívesen fogadunk.

Helyszín: KÖZÖS – közösségi tér, kávézó és konyha a Wekerlei Kispiacon.

Jelentkezni az alábbi linken tudsz:
https://docs.google.com/forms/d/1Eplz9eRYdNqxQTNn_UVARttGxwIN8qimcp9hVc39BCU/edit

A csoport útját Szalai Szilvia egyengeti, és működését valamint az együttgondolkodást a Tudatos Vásárlók Egyesülete egy gyakorlati ötletekkel teli munkafüzettel is támogatja.

A KöZöS lehetővé teszi, hogy ne csak beszélgessünk, de akár szó szerint meg is ízleljük a változást.
Így a mi Ökokör Kamra csoportunk igazán különleges élménynek ígérkezik!

Még több információt találsz az Ökokörökről itt: https://tudatosvasarlo.hu/tema/okokorok